BROCASTERZ
Podcast ügynökség

Toplistás üzleti podcasteket készítünk.

Igazán jó podcast-et csinálni nagyon nehéz feladat. Ezt a munkát tesszük gyorssá, kiszámíthatóvá és sokszorosan megtérülővé. Akár ügyfélszerzés, akár közösségépítés, akár márkaépítés legyen a cél.

A leghatékonyabb megoldásokat hozzuk bizonyítottan ügyfélszerző szakértői podcast-ekhez, többszáz epizód tapasztalata alapján, a legnagyobb hazai márkákkal kitesztelve.

podcast stúdió bérlés

A Biznisz Boyz podcast indítása óta magunkra szedtünk minden tudást ahhoz, hogy miként lehet szórakoztató és sikeres műsorokat építeni Magyarországon, és felépítettünk egy olyan stúdiót, ahol profi minőségben vehetik fel saját adásaikat a podcasterek.

A tudást elkezdtük egy podcast kiadó ill. podcast ügynökséggé építeni, amit kifejezetten olyan cégeknek szánunk, akik a meglévő kommunikációs csatornáik mellé szeretnének egy újat nyitni, kifejezetten márkaépítési céllal.

Mi hozzuk a tudást, profi stúdiót, a szerkesztést/vágást/hangosítást, akár a műsorvezetést és adásszerszervezést is, a marketinget, arculatot és grafikát, szöveget (cikkeket, blogot, posztokat), és végigvisszük veletek a teljes projektet az ötlet kialakításától a folyamatos adásokig.

Miért érdemes vállalati podcast-et indítani?

Műsoraink

biznisz-boyz-podcast-brocasterz

Biznisz Boyz

3 fiatal vállalkozó mutatja be nektek, hogy milyen kihívásokkal és megoldásokkal, technikákkal és trükkökkel manőverezik a sikeres vállalkozóvá válás útján. Adatelemző online tréningekkel, pubtulajdonos fejlesztőcéggel, és marketing ügynökség tulaj coaching biznisszel mesél a Biznisz Boyz podcast-ben a tapasztalatairól más már sikeres vállalkozók meghívásával.

re-fact-podcast-brocasterz

RE:Fact

Egy podcast a jövőről, a legmodernebb technológia szemüvegén keresztül, egy podcast a hatékonyságról és a fejlődésről az ipar, a számítástechnika, és úgy általában a mindennapi élet színterein. Bemutatjuk a jövőnket aktívan formáló legizgalmasabb embereket, cégeket és technológiai újításokat. Tekints be velünk a holnap színfalai mögé! Megrendelő: Bosch Rexroth Magyarország

Cégépítők Podcast

A Cégépítők Podcastből magyar vállalkozói sikertörténeteken keresztül megtudhatod, milyen folyamaton mennek át azok a vállalkozások, amik képesek a fejlődésre. Szó lesz best-practicekről, stratégiákról, necces helyzetekről és felemelkedésekről. Ami pedig a legfontosabb, hogy valós történeteken keresztül tudhatod meg hogyan kell neki állni egy sikeres vállalkozás építésének. Tanulj, inspirálódj és fejlődj velünk! Megrendelő: MiniCRM

budapest-business-podcast-brocasterz

Budapest Business Podcast

A Budapest Business Podcast elhozza a magyar vállalati szféra számára a legfontosabb gazdasági és azokhoz szorosan köthető folyamatokat, amikről lehetetlen nem beszélni! Szó lesz makrogazdaságról, digitalizációról, innovációról, pályázatokról és beruházásokról, finanszírozási kérdésekről, cégnövekedésről. A Budapest Business Podcast házigazdája: Mihálovits András! 
Megrendelő: Budapest Bank

bosch-magyarorszag-podcast-brocasterz

Bosch Magyarország Podcast

A Bosch Magyarország podcastje elhozza neked a jelenben formálódó jövő válaszait. Az adások során megismerheted, hogy a technológia, a digitalizáció hogyan alakítja át életünket. Utána járunk, hogyan kommunikálunk, dolgozunk, tanulunk közlekedünk majd a jövőben. Tarts velünk és tudd meg milyen jövő vár ránk, emberekre!
Megrendelő: Bosch Magyarország

igy-lettem-podcast-brocasterz

Unicef - Így lettem

Az UNICEF Magyarország Mészáros Antónia műsorvezetésével Így lettem címmel indított podcast csatornákon és Youtube-on elérhető beszélgetéssorozatot, amelyben neves, szakmájukban elismert emberek mesélnek korai éveikről, arról, hogy milyen körülmények, kapcsolatok, tapasztalatok és lehetőségek formálták őket azzá a felnőtté, akivé lettek.
Megrendelő: Unicef Magyarország

open-office-podcast-brocasterz

OPEN OFFICE PODCAST

Az Open Office Podcast, mely az irodai élet területeit, a munkavállalók munkahelyi kihívásait, a munkáltatók lehetőségeit és feladatait tárgyalja kéthetente olyan szakértők segítségével, akik alakítják, formálják, megtervezik és működtetik a munkahelyek fejlődését és átalakulását. A podcast házigazdája Paukovics Gábor, a Kinnarps üzlet és szolgáltatás fejlesztője, az élhető, jól kialakított, produktivitást támogató irodák szakértője. Megrendelő: Kinnarps Hungary

Untold Stories Podcast

Untold Stories is an annual event with a mission to create a learning and networking opportunity for startups. With a special focus on the CEE region, it connects founders from all over the world with tech professionals and VCs.Now they are here to bring the Untold Stories experience in this new format! Listen, get inspired and share the very untold stories of the best founders year around! Megrendelő: Startup Europe

Eker Vekker Podcast

E-ker Vekker Podcast

Érdekel az e-kereskedelem? Akkor hallgasd az első hazai e-kereskedelemmel foglalkozó podcast-ot, ahol – két barát és egyben munkatárs – egy vérbeli vállalkozó (Nagy Gábor) és egy generalista online marketinges (Horváth Zoltán) osztja meg eddigi tapasztalatait, kihívásait. Az adások vágását, utómunkáját és a stratégiai tanácsadást a Brocasterz csapat végzi. 
Megrendelő: Webmotion

parti-arcok-podcast-brocasterz

PARTI-ARCOK PODCAST

A Parti-Arcok Podcast az első magyar horgász podcast, ahol kötetlen, laza beszélgetéseket találsz mindenről, ami a vízparton történik, vendégekkel, akikre a vízparton túl is kíváncsiak vagyunk. Az adások a Biznisz Boyz stúdióban kerülnek felvételre, a vágást, utómunkát és a stratégiai tanácsadást a Brocasterz csapat végzi. 
Megrendelő: Fishinda Kft.

vallalkozobol-vallalkozas-podcast-brocasterz

Vállalkozóból Vállalkozás Podcast

Ez itt a Vállalkozóból vállalkozás podcast. Gál Kristóffal. Egy podcast mindazon vállalkozóknak, akik szüntelenül fejlesztik magukat, és így a vállalkozásukat is. Egy podcast olyan vállalkozóknak, akik szabadabban, és nagyobb bőségben akarnak élni. Olyan vállalkozóknak, akik végre egyről a kettőre lépnének.
Megrendelő: Gál Kristóf

segitseg-felujitunk-brocasterz

Segítség, felújítunk! PodcasT

Egy kötetlen beszélgetéssorozat lakásfelújításról, építkezésről és költözésről.
Egy podcast azoknak, akik épp a költözés, felújítás, építkezés szentháromságának egyikébe készülnek belevágni; akik előre szeretnék látni a teljes forgatókönyvet a sikerhez és azoknak, akik a legújabb technológiákat és a környezettudatosságot is figyelembe véve szeretnék tökéletesíteni otthonukat.
Megrendelő: BWT

fel-vagy-veve-podcast-brocasterz

Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccs

Meg akarod tartani a kulcs szakembereidet a versenytársaiddal szemben?  Tudni szeretnéd, mennyit érsz a piacon? Kíváncsi vagy a legújabb toborzási trendekre, újdonságokra? Vállalkozóként érdekel, hogyan találj növekedési tartalékokat a cégedben és skálázódj felfelé? Amennyiben úgy érzed, hogy valamelyik kérdés megszólított, te vagy a mi emberünk! 🙂 Hallgasd a Fel vagy véve! Munkaerőpiaci podcast fröccsöt! 
Megrendelő: IDBC

design-komplex-podcast-brocasterz

Design Komplex Podcast

DesignKomplex – diskurzusok designról, lakberendezésről és kortárs művészetről.  Fontosnak tartjuk, hogy támpontokat és iránymutatást adhassunk mindazoknak, akiket érdekelnek a lakberendezési trendek, a design és technológia vívmányai, illetve szeretnék a lehető legjobbat kihozni otthonunkból, hogy igazán jól érezhessék magukat benne. Beszélgető partnereinkkel körbejárjuk azokat témákat, melyek egy lakás, ház vagy iroda stílusos berendezésénél felmerülhetnek. Megrendelő: Max City

mi-a-matek-podcast-brocasterz

mi a matek?

Ez itt a Mi a Matek podcast, ahol szakértő vendégeim segítségével elkalauzolunk téged a pénzügyek és befektetések világába. A befektetés több, mint egy egyszerű “beteszem a pénzt majd kiveszem a pénzt” tranzakció. Az adásainkban leásunk a legmélyebb rétegekbe a százalékoktól a hozamoktól kezdve egészen a lelki folyamatokig. Magát a *befektetés* fogalmát is egészen tágan (már-már meglepően tágan) próbáljuk majd értelmezni…

fenntarthatosag-es-uzlet-brocaasterz

Fenntarthatóság és üzlet podcast

Hogyan szolgálja az üzlet a fenntartható jövő elérését? Miért kell egy vállalatnak napi szinten foglalkoznia a fenntarthatósággal? 
A CIG Pannónia fenntarthatósági podcastjéből megtudhatod, hogyan gondolkodnak felelős vállalatvezetők saját szerepükről és Földünk jövőjéről! Megrendelő: CIG Pannónia

nem-vagy-egyedul-podcast-brocasterz

Nem vagy egyedül

Az Ericsson Magyarország által megálmodott Bán Andrással közösen elkészített belsős podcast, melynek célja segíteni közel 2000 dolgozójuknak olyan témákban, mint a kényszerű távmunka és a járvány okozta mentális kihívások megugrása. A podcast jelenleg 8 adással a cég belső felületein elérhető. A podcast címe: Nem vagy egyedül.
Megrendelő: Ericsson Magyarország

career-stories-podcast-brocasterz

Career stories behind the science

This is a podcast for those who seek inspiration and motivation in their daily work, for those who would like to understand how finance, IT, customer service professionals can contribute and leave an impact on the industry of Science. Az adások a Biznisz Boyz stúdióban kerülnek felvételre, a vágást, utómunkát és a stratégiai tanácsadást a Brocasterz csapat végzi. 
Megrendelő: Thermo Fisher Scientific

Szolgáltatásaink

Stúdió bérlés

Belevágnál? Rögzítsd adásaidat profi stúdiókörülmények között, rádiós hangminőséget biztosító mikrofonokkal, óradíjas stúdióbérlés konstrukcióval Budapest belvárosában. Egy órás sprint alatt lenyomnád a felvételt, vagy egy maratoni 3 órás adásra készülsz? Bármi is legyen a kitűzött cél, várunk szeretettel, zárd ki a világot és mehet a felvétel (de tényleg, ne felejtsd el elindítani a felvételt). 😉

Vágás, utómunka

Jöhet a varázslat? Megvágjuk, szerkesztjük adásaidat, fejlesztjük a hangminőséget - szakértő vágóink gondos odafigyeléssel hozzák ki a maximumot minden egyes adásból. Amíg nem próbáltad, el sem hiszed, hogy mennyit számít az utómunka - nincs több felesleges szóismétlés, őőő-zés vagy random hangrobbanás, csak egy igazán fülbemászó podcast anyag. Kell ennél több?

Tanácsadás, mentorálás

Nem tudod, hogyan is vágj bele a podcastelésbe vagy éppen lépj szintet a meglévő műsoroddal? Jó hírünk van: imádunk jó műsorokat készíteni. Akár magunknak, akár másoknak. Üljünk le, együtt kitaláljuk a megoldást, legyen szó akár arról, hogy az adástematikát hogyan építsd fel úgy, hogy a hallgatók figyelmét megtartsd az adás végéig, hogyan tegyél fel úgy kérdéseket a vendégeknek, hogy értékes és mélyremenő választ kapj egészen odáig, hogy miként tudsz fejleszteni a műsorvezetői stílusodon.

Projekt menedzsment

Dedikált támogatást keresel? Az ötletelés első fázisától veled leszünk, szem előtt tartva a marketing célokat, a közösségépítést és a márkaépítést szórakoztató és edukatív, a közönségnek is érdekes formában. Velünk nem lesz több félbehagyott ötlet, elcsúszott projekt ütemezés, kiaknázatlan lehetőség - minden úgy lesz, ahogy elterveztük - vagy még annál is jobb!

Podcast marketing

Végre elkészült a megálmodott műsor, csak éppen nem tudod, hogy juttasd el a releváns célközönséghez? Hiába posztolsz megszállott módjára, nem nő a hallgatók száma? Hisszük, hogy a jó tartalmat nem nehéz eladni, ezért segíteni fogunk, hogy a lehető legjobb alapanyagból kiindulva meghódítsuk a műsoroddal a hallgatók szívét.

További szolgáltatások

Ahogy projekt, annyi új helyzet - éppen ezért folyamatosan bővítjük és finomítjuk a szolgáltatásainkat, hogy a piacon a legfelkészültebb partnered tudjunk lenni. Alap szolgáltatásainkon kívül még sok másban is tudunk segíteni egyedi megállapodás alapján, például videós anyag készítésében vagy éppen tartalomgyártásban - nincs más dolgod, mint felvenni velünk a kapcsolatot és a részleteket kitaláljuk!

Podcast stúdió

A belvárosban könnyen eléred

Üllői út 55

A közösen készített podcast műsorokhoz akár a stúdiót is tudjuk biztosítani.

A profi hangfelvételről 4 db Audio-Technika BP40-es mikrofon gondoskodik, felvétel közben a hangodat pedig ATH-M40x füleseken tudod majd visszahallgatni. 

© Minden jog fenntartva! | Adatkezelés | ÁSZF | Made with ❤ by WPViking Agency